Elfáradt minden porcikám
Kínos, mert üres az összes pohár
A holnap már most fáj
Kikészítettem az új ruhát
Remélve, hogy lesz egy új barát
Ki észrevesz
Elváltam az összes embertől
Ki szájára vette a teremtőt
A bőrt a képről leszedtem
Ebből varrtam az új ruhát
Sajnos tökéletes volt rám
És ez nem egy jelmez

Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől

Nekem a jegyem a végtelenbe szól már
Istenem most hol vár, nem itt a pultnál
Magamat szedtem rá csúnyán
Őrangyalom húzd rám a csuklyám
A lelkekben nem találtam se szépet, se jót
Elfáradt teste, küldd a mindenhatót
Minden züllött arc megmarad, az emlék
Ez sírgödör, fázok, már rég elmennék
Ez a saját poklom, nem vagyok vendég
A nevemet egy panel falára fessék
Egy virrasztásom az éjszaka leplén
Úgy lesz, mint anno jó anyám keblén
Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől

Egy számkivetett, ki békére lelt a csendben
És érzi, hogy elhal a hang a téren
És úgy ölel át, mintha félne
Hirtelen üres lett néhány pohár
Tudtam, hogy ellep majd minden mocsár
Sötét szobák, ez a magány

Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől

Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől