Bölcső csöngettyű és templom harang
A jelenlét annyi, mint posztón a rang
Kicsi pónikon lovagló kész életek
Vagy az arcomba prüszkölő véletlenek
No meg a gyerekkor kardfogú tigrisei
Apa taníts meg nagy vadat elejteni
És ha kérdik, hogy mi végre mennyi idő
Tán egy perc, egy óra, vagy pár esztendő

De utolér a múlt mint a mögöttünk hagyott jövő
Cicomázd fel a sorsot, az mégiscsak előkelő

Káprázat pusztán a történelem
Míg némán a vállára hajtom fejem
Elringat, marasztal, egésszé gyúr
Aztán únottan szétszed, mint legót az úr
Mi csak lessük a boldogság lábnyomait
És ha útközben találunk majd valamit
Arra kígyóbőrként húzzuk rá az időt
Még egy percet, egy órát, vagy pár esztendőt

De utolér a múlt, mint a mögöttünk hagyott jövő
Cicomázd fel a sorsot az mégiscsak előkelő

Lámpát ha gyújtok még jön rá bogár
De az utolsó fényevő csak sötétet talál
Csak sötétet talál
Mint egy cipősdobozba szórt marék arany
Elrejtve annyira haszontalan
Az az emberi elmében bújkáló zaj
A talpaink alatt nincs szilárd talaj
Ha a karodban nincsen már elég erő
És a szívéhez nem láncol egy szerető
Sem az Istenek gomblyukán nem látni át
Sem a nappal nem mutatja éjjel magát

De utolér a múlt mint a mögöttünk hagyott jövő
Cicomázd fel a sorsot az mégis csak előkelő

Lámpát ha gyújtok még jön rá bogár
De az utolsó fényevő csak sötétet talál
Csak sötétet talál