Az alkonyat pirosra festi a felleget
Aranyló fürtjei bíborrá válnak
Lángjától felizzik, s haraggá gerjed
Minden magyarban, az elfojtott bánat
Évszázadok kínja egyszerre fellobban
Parázsa nem hunyt ki, most újra él
Felperzselt mezőn is új élet sarjad
Szép tavasz illatát hordja a szél
Amíg csak egy magyar él!

Míg az éjjeli szellő a felhőket hajtja
A hajnal már tomboló vihart lehel
S korbácsok ütötte sebeit, gyógyítva
Szívében lángorkán bosszút nevel
Gyötrelmes szenvedés színültig csordult
S ki eddig sarcolta, reszketve fél
Rablánc és koldusbot eltűnik, széthull
Piros-fehér-zöldben táncol a szél
Amíg csak egy magyar él!

Nemzetünk százéves álmából riasztja
A felajzott, dühödten lüktető szív
Az egyik kezével gyermekét szorítja
Másikkal, lángoló szablyával vív
Idegen rablóhad nézd, ahogy megvirrad
Nekünk az ébredés, nektek a vég
Üvöltő harci zaj után csak csend marad
Ármányos pénz többé semmit sem ér
Amíg csak egy magyar él!