Híres arról a magyar, hogy szereti a gyomrát
Naphosszat csak kényezteti, megadja a módját
Kora reggel fát hasogat, s tüzet gyújt alája
Az öreg láncos-bográcsban készül a gulyása

Négy-öt hagymát összeaprít, bő zsíron pirítja
Még a könnye is kicsordul, miközben kavarja
Marhalábszárat darabol kisbárddal a deszkán
Rádobja a hagymára, és átforgatja kurtán

Jól megsózza, paprikázza, köménymagot szór rá
Hidegvízzel felönti, kis csípőset ad hozzá
Krumplit hámoz, zellert pucol, répát karikázik
A sok zöldségtől már szinte a hús ki se látszik

Összegyúr két marék lisztet egypár tyúktojással
És a tésztát mind belecsipkedi az ujjával
Bográcsát még a tűz fölött egyszer megforgatja
Mikor a templom harangja a delet kongatja

Kockás abrosszal terített asztalon az étel
Illata, és íze, semmi más ízzel nem ér fel
Magunkfajta magyar ezzel tömi meg a gyomrát
A finnyás úri népség meg legeljen salátát