Sziréna hangja szólít, megyünk, ha menni kell
A lángok nagy haraggal már az égig csapnak fel
Kezünkben bontóbalta, fejünkön vassisak
A tűznyelvek a létra végén körbe nyaldosnak

Koromtól piszkos arcunk, de szemünk hófehér
S mint tépett angyal, törünk át a füstgomoly ködén
A pokol tornácáról is elrugaszkodunk
S a halál torkából erővel visszarángatunk

Jöhet nekünk a szélvész, jöhet nekünk az ár
A hajnal első fénye már a gátakon talál
S ki roncsok közt reked, annak egy remény marad
Egy felé nyújtott kéz, ami a bajban megragad

Az üszkös házfalak közt a végzet árnya les
De ami nem pusztít el, az csak erősebbé tesz
S ha egyszer majd az Úr mégis elszólítana
Hát megköszönöm neki, hogy nem éltem hiába

Mi esküszünk, ha kell, szembeszállunk bármivel
A tűz, a víz, a föld minket örökre összeköt