Magányosan állok egy sötét udvaron
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog
Sorra kidőlt padok közt lépkedek
Kevés a hely, ahova léphetek

A sarkon áll egy alak, rám vigyorog
Szólni nincs kedvem, hát tovább indulok
A régi téren talán vár még valaki
Vele jó lesz egy cigit megosztani

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott
Igen, holnap, holnap indulok

Talán csak megszokásból indultam tovább
Mereven bámultam a házak ablakát
A pályaudvar, már egy megszokott állomás
Az egész egy furcsa látomás

Aztán csend, és újra csend
A sárga Hold álmosan figyel
Tudom, hogy nem felejted, mennyit álltam itt
Tudom, hogy nem felejted, mennyit vártam itt

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott
Igen, holnap, holnap indulok

Igen, elhagyom a várost, elhagyom, ha nem fogad magába
Erről szólt a dal: EDDA BLUES!