A közelítő tél

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között
Nem búg gerlice, és a füzes ernyein
A csermely violás völgye nem illatoz
S tükrét durva csalét fedi

A hegy boltozatin néma homály borong
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:
S most minden szomorú s kiholt

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt
Mint a kis nefelejcs, enyész

Lassanként koszorúm bimbaja еlvirít
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetеm
Egy-két zsenge virágait

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
Lollim barna szemöldöke!