Ezek az ízek és formák, jaj, mind oly egyformák
Hogy egyik idomtól a másikhoz futok
Kiáltok, hallom, a hangom oly szürke
Hogy amint csak lehet, én hozzád is bújok

Koppannak halkan a bádoglemezre
A vezérlőegység ma annyira kopott
Hogy fékeznék, de már nem emlékszem a gombra
Amely a kritikus ponton még visszafogna

Ezért zuhanva lefelé mosolygok a filmen
Egy haldoklónak most még egy kis vért adok
És nyúlok az antitest-szerű tükörképemhez
Aztán köpök egy nagyot és belefulladok

Belefulladok…

Valami kellemes íz ült ma bele a számba
Listára vettem minden apró tényezőt
Majd összepakoltam egy barna bőröndbe
És húztam, és vittem darabokba’ őt

Mert minden és minden úgy kezdődik újra
Hogy a végére mindig bele is bukom
Haldoklom, felteszek mindent a húsra
De a lélek legyőz, és én elbujdosom
Elbujdosom…