A város felett lebegett, majd egy toronyra szállt
Meghajlott háttal, barázdált arccal
Ősz hajú angyal
Már sejti rég, hogy céltalan
Ami célja még van, reménytelen
Mert az ember ilyen: embertelen...
Mégis, maga sem tudja, hogy mért, eljött valamiért
Mint éles kés, a szenvedés, hosszú ráncokat vés
Arcán a felhő, fájdalom-fákból végtelen erdő
Bánat és bűn, láthatta: ezeréves társak
Hiába minden
Újjászületnek, feltámadnak
Mégis, maga sem tudta, hogy mért, eljött valamiért
Dolgok, 'mit néha senki sem ért, de tesszük valamiért

Refr.:
Küldetés, könnyeinkből élő ezüst eső
Szavainkból ébredő erő
Küldetés, sóhajtásunk sodró tavaszi szél
Arra bíztat: aki meg nem áll, mindent elér...

Itt volt egy angyal, már messze jár
Nem történt semmi
Ez volt a dolga, és ő már tudta: ez volt a végső, utolsó útja... a búcsúja

Refr.:
Küldetés...
Szóló: Attus